Jogi nyilatkozat english português magyar České deutsch

A tenger ajándékai

Tengerszennyezés

 

Összefoglalás

Az installáció Veronika Richterova művésznő PET hulladékból és természetes anyagokból készített műalkotásain keresztül világít rá a tengerek szennyezettségére.

A PET hulladékból (elsősorban műanyag palackból) készíthető művészi alkotások, szobrok, ahogyan nevezi őket, már régóta Veronika Richterova figyelmének központjában állnak. Régebben részt vett egy olyan projektben, amelyben  műanyag hulladékokat használtak fel kisebb emléktárgyak készítéséhez. A projekt egy szigeten élő helyiek életkörülményeinek javítását, a foglalkoztatottság növelését, a helyi gazdaság erősítését  tűzte ki céljául.
Miután felvettük a művésszel a kapcsolatot, sikerült egy olyan installáció megalkotásáról egyezségre jutnunk, ami a tengereken úszó műanyag hulladékokról nyújt tájékoztatást. Veronika teljes egészében egyetértett a Museo Mundial koncepciójával, így kidolgoztuk a pontos részleteket.

Részletek

A múzeumi installáció olyan tárgyakat mutat be, amelyek emlékeztetnek más, a múzeumban fellelhető tárgyakhoz. Egy régi múzeumi vitrinben láthatók,  amit a földtani részlegtől béreltünk. A műanyagból készült alkotások régi, antik, tiszteletre méltó tárgyak benyomását keltik.

  • A műalkotások mellett az óriási mértékű tengerszennyezésről szóló szövegek és a Cape Verde-i szigeteken (főként Boavista szigetén) készült képek (készítette: V. Richterova) egészítik ki az installációt.
  • Több tonna folytonosan mozgó atlanti-óceáni szemét, elsősorban Nyugat-Afrikából.
  • A tenger a hulladékot mikroszkópikus egységekre, kémiai anyagokra bontja le, ami az állatok táplálékába kerül.
  • Ezen a szórványosan lakott szigeten rakják le a teknősök tojásaikat. A kis teknősök gyakran azért pusztulnak el, mert megeszik a kisebb PET hulladékokat.
  • A Veronika Richterova által kiállított művészi alkotások alapanyaga többségében innen származik. PET hulladék-maradványok és természetes anyagok keveréke. A látogatók megtekinthetik a tárgyakat és információt kapnak az alapanyagok eredeti helyszínéről is.
  • A látogatók számára  kisméretű, összehajtható képeskönyv készült, amely néhány műalkotást mutat be.
  • A műtárgyak mellett az úszó műanyag hulladékokról készült térkép került elhelyezésre, ennek használati jogát együttműködő partnerünk, a NaZemi szervezet engedélyezte.
  • Az installáció főként a Milleniumi Fejlesztési Cél 7-es (Környezeti fenntarthatóság biztosítása“) és a 8-as pontjához („Globális együttműködés a fejlődés érdekében“) kapcsolható. Segít felvenni a harcot az ellen a  tendencia ellen, hogy nem törődünk  eléggé a hulladékainkkal és ez a víz, levegő és a föld szennyezéséhez vezet.  Kihangsúlyozza a tengerek szennyezésének veszélyét és felhívja rá a látogatók figyelmét.
  • Az installáció főként a Milleniumi Fejlesztési Cél 7-es (Környezeti fenntarthatóság biztosítása“) és a 8-as pontjához („Globális együttműködés a fejlődés érdekében“) kapcsolható. Segít felvenni a harcot az ellen a  tendencia ellen, hogy nem törődünk  eléggé a hulladékainkkal és ez a víz, levegő és a föld szennyezéséhez vezet.  Kihangsúlyozza a tengerek szennyezésének veszélyét és felhívja rá a látogatók figyelmét.
  • Az installáció egy régi, hagyományos vitrinben van elhelyezve az Usti nad Labem-i Városi Múzeumban.
Museo Mundial_CZ_Gifts_1

Az installáció egy régi, történelmi vitrinben foglal helyet

Museo Mundial_CZ_Gifts_2

Az installáció megnyitója

Museo Mundial_CZ_Gifts_3

Kávékészlet hulladékból

Museo Mundial_CZ_Gifts_4

Egy műalkotás, ami PET hulladékból és természetes anyagokból készült

    Költségvetés + egyéb források

    Szükséges kiadások:

    Angol szöveg korrektúra

    38€

    Installáció előkészítése

    750 €

    Plakátok nyomtatása

    77€

    Információs brosúra nyomtatása

    558 €

    A kiállítás felépítése

    462 €

    Összesen

    1885 €

    Hogyan készül - lépésről lépésre

    1. lépés:

    A téma kiválasztása

    Első lépésként meg kellett határoznunk a témát. Egyértelmű volt, hogy egy olyan installációt szeretnénk megalkotni, ami a hulladékról szól. Néhány információ beszerzését követően felkértük Veronika Richterovát, aki óceáni műanyag hulladékból készített műtárgyakat és akinek munkássága rendkívül érdekelt bennünket.

    2. lépés:

    Tárgyalás a művésszel

    Felvettük a kapcsolatot a művésszel és elkezdtük a tárgyalásokat. Elmesélte, hogy rengeteg műanyag hulladékot gyűjtött össze és ezekből műtárgyakat fog készíteni. Egyeztettünk a közös munka feltételeiről és hozzákezdtünk a kiállításhoz. Az egyeztetések nagyjából 3 hétig tartottak.

    3. lépés:

    Megtalálni a helyszínt

    A harmadik lépés az volt, hogy megfelelő helyszínt találjunk az installációnak.  Rátaláltunk Usti nad Labemben a Városi Múzeumra, ahova két installáció bemutatását terveztük. Az első a Newseum , a második pedig a Tenger ajándékai voltak. A helyi hatóságok és a múzeum képviselői megegyeztek abban, hogy együttműködnek a Museo Mundial projekt kapcsán és biztosítják a helyszínt az épületben. A múzeum felajánlott egy vitrint, ami tökéletesnek bizonyult a műtárgyaknak. Ez az időszak kb. 4 hétig tartott.

    4. lépés:

    A szövegek és térképek elkészítése

    Veronika Richterova a műtárgyakat készítette, mi pedig információkat gyűjtöttünk az óceáni műanyag hulladékokról. Kaptunk néhány kutatási anyagot, felmérést és elkészítettük a kísérő szövegeket. A szövegek összeállítását követően Veronika Richterova elkészítette a posztereket az installációhoz. A múzeum részére is készített egy posztert egységesítve a két installáció grafikáját.
    A kiállításoknak, a Museo Mundial projekt keretein belül,  az Usti nad Labemi Városi Múzeum biztosított  helyszínt. Ez a szakasz négy hétig tartott.

    5. lépés:

    Kivitelezés

    Veronika Richterova elhelyezte az egyes műalkotásokat a hozzájuk tartozó szöveggel az Usti nad Labemi Városi Múzeumban. A „Tenger ajándékai“ a „The Newseum“ című kiállítással  egyidőben, ugyanabban a kiállítótérben  került bemutatásra. Az utóbbi  Tamara Moyzes installációja. Ez is a Museo Mundial keretein belül jött létre.
    A megnyitó 2014. december 10-én volt. A kivitelezés körülbelül három napig tartott.

    Kiértékelés

    Előnyök és hátrányok

    Előnyök

    • Nagyon hatékony és lendületes volt az együttműködés a művésszel.
    • Ugyanilyen jó együttmüködés volt a művész és a múzeum között is.

    Hátrányok

    • Az installációnak nem volt interaktív része.
    • Mivel a múzeum gyűjteménye átalakítás alatt van, így a helyszín másként hat.

    Látogatói visszajelzések

    • Elemzés folyamatban

    Internetes linkek és egyéb források

    Veronika Richterová: A művész angol nyelvű oldala

    www.veronikarichterova.com/en/

    Veronika Richterová: Más PET-ből készült művészi alkotásai

    www.veronikarichterova.com/en/my-works/pet-art-sculptures/

    Colossal: Blogpost on Richterova munkásságáról

    www.thisiscolossal.com/2015/04/recycled-plastic-bottle-plant-sculptures-by-veronika-richterova/

     This website has been produced with the assistance of the European Union.
    The contents of this publication are the sole responsibility of the Museo Mundial project partners and can in no way be taken to reflect the views of the European Union.

     EU