Jogi nyilatkozat english português magyar České deutsch

Anya és gyermeke

Anyai és gyermekhalálozás

 

Összefoglalás

A múzeum második emeletén felállított Museo Mundial installáció az Ősi népek, antik kultúrák című állandó kiállításban egy újonnan elhelyezett szkíta sírhoz kapcsolódóan készült. Alapvetően az anya-gyermek kapcsolattal és a gyermekek bronzkori táplálásával foglalkozik. A kiállítás Budapest területén élt népek és emberek kultúráját mutatja be régészeti leletek segítségével  a kezdetektől a népvándorlás korig.

Az installáció részét képezi 6 műtárgymásolat bronzkori edényekről. Az eredeti tárgyak közvetlenül az installáció mellett egy vitrinben szerepelnek a kiállításban. A látogatók megfoghatják a műtárgymásolatokat és arra kérjük őket, hogy próbálják meg kitalálni, mire is használhatták őket.  Mindez közvetlenül a bronzkori szkíta sír mellett áll, melyet a múzeum kollégái tártak fel 2009-ben. A 2500 éves sírleletben egy édesanya és kisgyermeke nyugszik. Ennek kapcsán elgondolkodhatunk az anyai halálozás fogalmáról és mai helyzetéről a világban.

Részletek

  • Az installáció jól látható a kiállítás első szakaszából. Ebben a kiállításban ez az egyetlen interaktív pont, ez segít a figyelemfelkeltésben.
  • A kiállításban ez a sír az egyetlen, amely emberi test maradványait mutatja be egyben. Ez a szkíta korszak egy legnagyobb lelet együttesének a része. 109 sírt találtak együttesen az Kr.e. 6-5. századból. A sír eredeti formájában került bemutatásra.
  • Az állomás része 6 kerámia műtárgymásolat bronzkori edényekről. A látogatók megérinthetik, megfogdoshatják ezeket és tippelhetnek a funkciójukra. A helyes megfejtést az installáció oldalán függő táblákon találják meg, melyeken fénykép alapján azonosíthatják az edényeket leírásukkal. Az edények között van madár alakú, vagy csizma alakú is, melyeket különleges alkalmakkor használhattak. A harmadik fajta pedig egy ún. szoptatós edény, melyet ma a cumisüveg elődjének tekinthetünk.
  • A sír mögött a falon a látogatók hosszabban olvashatnak az anyai halálozás fogalmáról. Ennek révén az állomás közvetlen kapcsolatban áll az 5-ös Millenniumi Fejlesztési Céllal (anyai egészség javítása).
  • Az állomás edényeket bemutató része a gyermekek táplálásának témájához vezet. Ennek értelmében úgy tűnik, hogy már a bronzkorban igyekeztek megoldást, eszközt találni arra, hogy a legkisebbeket is táplálni tudják. Ennek révén megpróbáljuk a kisgyermekek mai helyzetére is felhívni a figyelmet összekapcsolva a 4-es Millenniumi Fejlesztési céllal (gyermekhalálozás csökkentése).
Museo Mundial_HU_Maternal_1
Museo Mundial_HU_Maternal_2
Museo Mundial_HU_Maternal_3
Museo Mundial_HU_Maternal_4

    Költségvetés + egyéb források

    Költségvetés:

    Anyagköltség (háttér információs panel)

    100 €

    Tervezés

    160 €

    Nyomtatási költség

    960 €

    Összesen

    1220 €

    Hogyan készül - lépésről lépésre

    1st Step:

    Choosing the topic and the installation that fits its purpose

    We would have liked if visitors kind of “bump into” at least one of the five installation on one of the floors of the museum (the museum has four floors in total). Moreover, the permanent exhibition “Ancient peoples, antique cultures” is one of the least interactive ones, since it was already built around the early 90s. In addition, it has an exact design and it is quite densely furnished. There are nursing vessels included, both from the Bronze Age and ancient times. It shows that this type of tool, that helped feeding the babies in the early times, preserved its tradition for thousands of years.

    Furthermore, around the same time, a temporary exhibition of a mother and her child’s tomb artefacts – a mother and child closely embracing each other – was added. They tried to find a permanent presentation spot for the artefacts. Thematically, the placement of the grave had to be next to the nursing vessels, so this is how the place and the subject were put together.

    2nd Step:

    Collecting materials

    At each installation, we closely worked together with the curators of the permanent exhibition. In these cases, the materials of content and descriptions about the Bronze Age artefacts were given by them. Furthermore, we got materials and information on the historical background of maternal and infant mortality. Additionally, we had to collect information on the current situation of these issues.

    3rd Step:

    Planning

    The installation had to fit in the permanent exhibition organically, so we worked with the original graphic designer of the exhibition. With colours we highlighted and emphasized the descriptions about the topic of the project and the interactive stand was consciously placed in the way of the visitor, so he/she will come close to it automatically and look at it. It also has a distinctive size compared to everything else in the room.

    4th Step:

    Production

    A new interface had to be created for this installation, so we covered a window in the exhibition room. Carpenters made these stands; the glass cabinet of the grave was given. We printed posters for the walls and the written surface of the tool was printed on plastic sheets.

    5th Step:

    Implementation

    The transportation of the grave was done by an artefact transporter. The museum staff helped with the installation on the walls.

    Kiértékelés

    Ups & Downs

    Ups

    • In a traditional exhibition we found a way to implement an interactive installation.
    • The topic of today brings the past closer to the visitor.
    • The grave and the installation together are the part of the exhibition where visitors spend the longest time during their visit in this exhibition.

    Downs

    • The copies of pottery are fragile. Although they are fixed by metal cords, they fall regularly on the pedestal and get broken. It has to be mended regularly.

    Lessons learned

    • For the copies of the pottery dishes, we used the same material as the originals are made from, but they are fragile. Although they are fixed by metal cords, nevertheless they fall regularly on the pedestal and get broken. We would use a more soft covering on the pedestal in the future.

    Feedbacks from visitors

    • The visitors look at the grave and touch the copies of pots from the Bronze Age. In the survey, almost everyone wrote that they got to know the definition of maternal death by this installation.

    Internetes linkek és egyéb források

    World Health Organization: Maternal mortality

    www.who.int/mediacentre/factsheets/fs348/en/ (last accessed 2015/08/27)

    UNICEF: Maternal and newborn health

    www.unicef.org/health/index_maternalhealth.html (last accessed 2015/08/27)

    The White Ribbon Alliance: Healthy Mothers, Healthy World

    www.whiteribbonalliance.org/ (last accessed 2015/08/27)

    Baptist World Aid, Australia:

    www.baptistworldaid.org.au/get-involved/be-generous/the-little-book-of-big-gift-ideas/health-gifts/maternal-health/ (last accessed 2015/08/27)

    The World Bank: Maternal mortality ratio:

    www.data.worldbank.org/indicator/SH.STA.MMRT (last accessed 2015/08/27)

    Irvin Loudon: ‘Maternal mortality in the past and its relevance to developing countries today’, The American Journal of Clinical Nutrition, 2000.

    www.ajcn.nutrition.org/content/72/1/241s.full (last accessed 2015/08/27)

    Guttmacher Institute: Family Planning Can Reduce High Infant Mortality Levels

    www.guttmacher.org/pubs/ib_2-02.html (last accessed 2015/08/27)

    Healthy People: Maternal, Infant and Child Health

    www.healthypeople.gov/2020/topics-objectives/topic/maternal-infant-and-child-health (last accessed 2015/08/27)

    Kate W. Strully, David H. Rehkopf, Ziming Xuan: Effects of Parental Poverty on Infant Health, American Sociological Review XX(X)1-29, American Sociological Association, 2010.

    www.irp.wisc.edu/newsevents/workshops/2011/participants/papers/15-Strully.pdf (last accessed 2015/08/27)

    OECD: Infant Mortality

    www.irp.wisc.edu/newsevents/workshops/2011/participants/papers/15-Strully.pdf (last accessed 2015/08/27)

     This website has been produced with the assistance of the European Union.
    The contents of this publication are the sole responsibility of the Museo Mundial project partners and can in no way be taken to reflect the views of the European Union.

     EU